Partnereink:
Partnereink:
Medilum Egészségközpont - Debrecen

FIZIKAI TERÁPIÁK

Baba-mama

Segítség a szoptatásban és a szülés utáni depresszió leküzdésében

A szülés okozta hormonális, lelki és fizikai problémánk leküzdésében nyújthat segítséget a SENSOLITE fényágy, a rendszeres fénykezelés! Tapasztalataink szerint a teljes testen alkalmazott polarizáltfény-terápia a tejelválasztás mértékét jelentősen fokozhatja, segít a szülés utáni hangulatingadozás, illetve depresszió megelőzésében, legyőzésében, a természetes védekezőképesség növelésében, valamint a gátmetszés és császármetszés során keletkezett sebek gyógyulásában.

A fényágyba természetesen nemcsak az édesanya, hanem kisbabája is befektethető, hiszen a picik 6 hetes koruk után 5 percen át édesanyjuk mellett élvezhetik a polarizált fény jótékony hatásait. (Ha a kezelés után azonnal és erősen beindul a kismama tejelválasztása, a szoptatást az általa igénybe vett SENSOLITE kezelőegységen belül nyugodtan folytathatja!)

A szakértő véleménye

„Fontos szempont, hogy mit eszik a gyerek! Az anyatej mennyisége is döntő, ebben nagyon jó tapasztalatink vannak, hiszen akár 1 vagy 2 kezelést követően már elindul a tejelválasztás (vagy, ha már elindult, de a mennyiség nem elegendő, akkor 1-2 kezelés után általában kb. 20%-kal megnő). Szülés után a kismamák fizikai és pszichés megterhelése is elég nagy a gyakori éjszakai felkelések miatt. A szülés utáni depresszió kezelésében, a hangulat javításában, a fizikai és szellemei teljesítőképesség növelésében is nagyon jó tapasztalataink vannak a fényággyal. A polarizált fény gyakorlatilag olyan plusszal ajándékozza meg a szervezetet, amely révén a szervek jobban működnek, a hormonháztartás kiegyensúlyozottá, az immunrendszer hatékonyabbá válik és a szöveti regeneráció is felgyorsul.”

Királyné Dávid Éva
egészségfejlesztési tanácsadó

Páciensek tapasztalatai

„Fő célom az volt, hogy a tejelválasztásom – amely természetes úton elég nehezen ment – meginduljon a császármetszés után. Én magam is meglepődtem, hogy már az első kezelés után éjszaka jelentkezett a kezelés eredménye. Ami még nagyon fontos volt, hogy egy 20 perces alkalom után úgy éreztem, mintha legalább 3 órát aludtam volna, tehát kipihent voltam, feldobott, ráadásul a császármetszés helye rohamosan elkezdett gyógyulni, sokkal szebb volt a heg. Egészségesebbnek érzem magam – röviden így tudnám összefoglalni!”

T.É.

„Néhány hónapos kisfia bőrbetegségére keresett gyógymódot C. C., mindenképpen szerették volna elkerülni a szteroidos kenőcs használatát.”
„Marcinak a nagyon száraz bőre miatt bőrgyulladásos foltok jelentek meg a hasán, illetve a fején. Azért jöttünk, hogy a gyulladás lelohadjon, és ne kelljen elkezdeni a szteroidos krémezést. Már a harmadik kezelés után nagyon jól látszódott, hogy a gyulladás visszahúzódik! Az a gyulladt pirosság már fél órával a kezelés után enyhül és csak a bőrhámlás marad, így tulajdonképpen csak egy erős testápolót kell használni. Egy 10 alkalmas kúrát végigcsináltunk és eddig megúsztuk a szteroidos kenőcs használatát!”
„Császármetszéssel hoztam világra kisfiamat 3 héttel a kiírt időpont előtt. Teljesen felborult az életünk, hiszen terveztünk a hátralévő idővel! Édesanyám is csak később jött segíteni, nem vehetett ki korábban szabadságot. Folyamatosan stresszeltem, féltem, hogy nem fogom tudni ellátni a fiamat, hogy nem tudok neki mindent megadni, a tejelválasztásom sem akart megindulni. Ekkor határoztam el, hogy megpróbálkozom a SENSOLITE-tal és ez volt az utóbbi idő legjobb döntése! A gyógycentrumban a kezelések előtt és után is foglalkoztak velem, támogattak lelkileg, ami elmondhatatlanul sokat jelentett, mivel a férjem másik városban dolgozik, így csak hétvégén látjuk. Már 7 kezelésen vagyok túl, gyönyörűen gyógyul a sebem, szinte már egyáltalán nincsenek fájdalmaim, az egyre jobban eluralkodó pánik is kezd alábbhagyni, kiegyensúlyozottabbá váltam az utóbbi időben, de ami számomra a legfontosabb, hogy végre szoptatni is tudok! A kúrát mindenképpen folytatom és kismamatársaimnak is jó szívvel ajánlom, hogy tegyenek egy próbát, nagyon megéri!”
Tovább olvasom..

B.V.

Terápiás javaslat

1. hét2. hét3. hét4. hét5. hét
4 alkalom3 alkalom3 alkalom2 alkalom2 alkalom

Foglaljon időpontot Sensolite kezelésünkre

IDŐPONTFOGLALÁS

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Értesüljön elsőként a legfrissebb hírekről és az aktuális kedvezményekről!

"*" a kötelező mezőket jelöli

Hozzájárulás*

Feliratkozás hírlevélre

"*" a kötelező mezőket jelöli

Hozzájárulás*

Válasszon egy szabad időpontot!

Magánrendelés Debrecen legnépesebb városrészén, a Tócóskertben.
Minden páciensünket előre egyeztetett időpontban fogadjuk. 
Tekintse meg online naptárunkat, és foglalja le a szabad helyek valamelyikét!
Magánrendelés Debrecen legnépesebb városrészén, a Tócós kertben. Minden páciensünket előre egyeztetett időpontban fogadjuk.  Tekintse meg online naptárunkat, és foglalja le a szabad helyek valamelyikét!
IDŐPONTFOGLALÁS
envelopemap-markersmartphonecrossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram