Vigyázat, sugárveszély! – olvashatjuk a röntgendiagnosztikai helyiségek bejárati ajtaján. De mit is jelent ez az elsőre ijesztő figyelmeztetés? Mennyire kell félni a röntgensugaraktól, és milyen megfontolások, óvintézkedések védik a pácienst a röntgenvizsgálat során?
A röntgensugárzás – bizonyos mértékig – képes áthatolni a legkülönfélébb anyagminőségű testeken, így többek között az emberi test szövetein is, például a bőrön, az izmon, a csonton vagy a zsíron. Ezek az ezeket felépítő anyagok pedig eltérő mértékben nyelik el a rajtuk áthaladó sugarakat. Ez a sajátos kölcsönhatás “rajzolja meg” a röntgenképet (de a CT- és a fluoroszkópos vizsgálatok is ezen az elven alapulnak).
A röntgendiagnosztika életet menthet, mégis vannak, akik ódzkodnak ettől az orvosi képalkotó eljárástól: mivel sugárzásról van szó, számos páciens fejében negatív konnotációk képződnek, amelyek közül a legriasztóbb a daganatos megbetegedések lehetősége.
Valóban káros a röntgensugárzás?
Igen és nem: a sugárexpozíció (sugárzásnak való kitettség) mértékét alapvetően három tényező befolyásolja: az idő, a sugárforrástól való távolság és az árnyékolás (sugárvédelem).
Gondatlanul, a megfelelő szakértelem nélkül alkalmazva az ionizáló sugárzás – ideértve a röntgensugárzást is – potenciális rákkeltő, ill. egészségkárosító hatással rendelkezik. Ez olyan esetekben lehetséges, amikor nagydózisú és/vagy hosszú távú expozíció áll fenn. Azaz: nem mindegy, hogy a másodperc tört részéig, vagy egy hétig vagyunk-e kitéve a sugárzásnak, ahogyan az sem mindegy, hogy mekkora sugármennyiség ér minket abban a másodpercben, vagy abban az egy hétben.
Jól szemlélteti a röntgendiagnosztika során felhasznált dózisértéket, ha más, hétköznapi tevékenységek során az emberi testet érő dózisértékekkel vetjük össze. Így, például egy képcsöves monitor használata egy éven keresztül megegyezik egy kéz röntgenfelvételéhez szükséges dózissal: 0,001 mSv (millisievert). Ez az érték a fele annak a külső forrásból eredő sugárterhelésnek, amely Magyarországon egy nap alatt éri az embert: 0,002 mSv. Ezt jóval meghaladja, például egy transzatlanti repülőút (0,05 mSv), de még utóbbi is jelentéktelen töredéke annak a dózisértéknek, amelyben a sugárveszélyes helyen dolgozók számára előírt évi dóziskorlátot határozzák meg (20 mSv). Végül mindezt érdemes összevetni azzal a legkisebb dózissal, amely már közvetlen egészségkárosító hatással járhat (400 mSv), illetve amely már halálos kimenetelű is lehet (2000 mSv).
Szűk másfél évszázad tapasztalata áll a rendelkezésünkre
Az 1930-as évekre gyűlt össze elég adat és tudományos tapasztalat ahhoz, hogy a kutatók és praktizáló orvosok bizonyosan tudhassák és elfogadják: a sugárzással való munka óvintézkedéseket és különös megfontolást igényel.
Sajnos ehhez a megelőző évtizedekben, a 20. század forsulóján, számos nagy koponyának kellett megbetegednie, megsérülnie, meghalnia. Ide sorolható, többek között, Marie Curie Skłodowska, William J. Morton, Nikola Tesla, Elihu Thomson. Az ő feljegyzéseiknek és munkásságuknak, valamint az azóta eltelt száz évnek köszönhetően ma már jól tudjuk, hogyan alkalmazzuk úgy a röntgensugárzást, hogy az a páciens javát szolgálja, és az egészségügyi dolgozókra se jelentsen veszélyt.
Az orvosi röntgenvizsgálatok alacsony dózisú ionizáló sugárzással dolgoznak (pl. egy onkológiai sugárterápiához képest), és a megfelelő körültekintéssel végzett röntgendiagnosztikával elérhető egészségügyi előnyök minden esetben meghaladják a lehetséges kockázatokat.
Mit jelent a kockázatok és előnyök mérlegelése a röntgendiagnosztikában?
A kockázat egy adott testrész adott ideig történő besugárzásának lehetséges negatív egészségügyi hatása. Az előny pedig a röntgendiagnosztika révén megszerzett információ, és az erre épülő terápia.
Amikor tehát tüdőgyulladás gyanúja miatt az orvos mellkasröntgent javasol, az azért van, mert a diagnosztizálatlan, vagy túl későn felismert tüdőgyulladás nagyobb egészségügyi kockázattal jár, mint egy mellkasröntgen során a szervezetbe jutó, kis dózisú röntgensugárzás.
Egy onkológiai sugárterápia során a sugárzás magas dózisú, amely már sokkal magasabb kockázattal jár, ugyanakkor a rákos sejtek elpusztításában is segíthet, és más módszerekkel kombinálva (pl. sebészeti beavatkozás) nagyobb az egészségügyi előnye, mint amilyen kockázattal a kezeletlenül hagyott rákos sejtek járnak. Ezeket az előnyöket, illetve kockázatokat természetesen minden esetben az orvos tudja mérlegelni, figyelembe véve a beteg állapotát.
A napsugarak UV-sugárzása
Gondoljunk egy percre a napsugarakra, kisebb dózisokban a szervezetünk meghálálja őket: a napfényben lévő UV-sugárzás hatására indul meg bőrünkben a D-vitamin termelődése, az immunrendszerünk ellenállóbb lesz, a hangulatunk jobb, közérzetünk energikusabb. Ugyanakkor ugyanez az UV-sugárzás túl nagy dózisban a bőrre és szemre káros is lehet.
Hosszú távon pl. bőrrákot okozhat, rövid távon pedig égési sérüléseket. Éppen ezért óvjuk bőrünket, különösen az erős UV-sugárzással járó nyári időszakban.
Az UV- és a röntgensugárzásnak ugyan jelentősen eltér az energiája, ugyanakkor ebben megegyeznek: megszelídítve őket, azaz a megfelelő óvintézkedéseket betartva, mérlegelve az előnyöket és a kockázatokat, rendkívül biztonságosan rengeteg egészségügyi előnyt szerezhetünk általuk.
Milyen óvintézkedésekkel találkozunk a röntgendiagnosztika során?
A legkisebb szükséges dózis
Az orvos, radiológus csak a szükséges legkisebb dózist “írja fel” egy-egy beteg részére. Ez a nemzetközileg ismert, ún. ALARP vagy ALARA elv (ALARP: As Low As Reasonably Practicable; ALARA: As Low As Reasonably Achievable), ami azt jelenti, hogy olyan alacsony sugárdózist használnak a röntgendiagnosztika során, amely már eléri a kívánt orvosi előnyt (képalkotás), de ezt a szükséges mennyiséget nem haladja meg.
Azt, hogy mi a szükséges legkisebb, egy sor tényező befolyásolja, mint például a páciens testalkata (pl. a vastagabb zsírrétegen nagyobb dózisú sugárzás tud a képalkotás szempontjából eredményesen áthaladni) vagy a vizsgált testrész.
Gyakoriság és védőfelszerelés
Egy átlagos ember több évente egyszer-kétszer találkozik röntgensugárzással egy-egy pillanat erejéig. A felvétel elkészítése közben az egészségügyi szakember megfelelő védőfelszereléssel (pl. ólomköpeny) látja el őt. A kezelőorvos és a felvételt készítő röntgenasszisztens mindig törekszik arra, hogy minimalizálják a betegek sugárterhelését, miközben biztosítják a diagnózis feltételeit. Ezekben az esetekben tehát nem kell a káros egészségügyi következményektől tartani.
Több óvintézkedést és körültekintést igényelnek a nap mint nap sugárzás közelében lévő egészségügyi dolgozók, akik viszont a témában tanultak, rendelkeznek a megfelelő ismeretekkel, és tudják, hogy mely előírásokat kell szigorúan betartaniuk a saját biztonságuk érdekében.
Amikor a szokásosnál is nagyobb elővigyázatosság szükséges
Ahogy az számos esetben megfigyelhető, ha terápiáról, gyógyszeres kezelésről van szó, a röntgendiagnosztika esetében is külön esetet képeznek a babát váró kismamák. A sugárzás, legyen mégoly kis dózisú is, a fejlődő magzatra fokozott veszélyt jelent. Éppen ezért, állapotos nők esetében a röntgendiagnosztikát, amennyiben egy mód van rá, mindenképpen halasztani vagy mellőzni kell.
Hasonlóképpen: várandós vagy feltételezhetően várandós nő nem tartózkodhat a röntgenvizsgáló helyiségben akkor sem, ha kiskorú gyermekét kíséri röntgenvizsgálatra.
A röntgendiagnosztika életet menthet, életminőséget javíthat
A fenti eseteket leszámítva jól látszik, hogy a röntgenvizsgálat számos esetben tesz lehetővé életminőség javító, vagy akár életmentő beavatkozásokat – műtéteket, terápiákat. Amennyiben orvosa úgy ítéli meg, hogy röntgendiagnosztika javasolt, érdemes elfogadni a szakvéleményt.
A röntgendiagnosztika kizárólag orvosi javallatra végezhető el. A Medilum Egészségközpontban lehetősége van orvosi beutalóval röntgendiagnosztikát igénybe venni. Amennyiben úgy gondolja, talán szüksége lehet röntgenre, de erről nincs orvosi papírja, úgy tüneteivel kapcsolatban konzultáljon a megfelelő szakorvossal.
