IDŐPONTFOGLALÁS

SZAKRENDELÉSEK

Nefrológiai szakrendelés

Milyen betegségek kezelésével foglalkozik a nefrológus?

A nefrológia a belgyógyászat azon ága, amely a vese betegségeivel, működési zavaraival foglalkozik. Amennyiben az említett szerv nem képes ellátni a feladatát, veseelégtelenségről beszélünk, mely krónikus betegséget követően vagy akut módon is kialakulhat. A nefrológus feladata a kóros állapot diagnosztizálása és kezelése.

A kórelőzmények és a panaszok ismeretében a célzott szakorvosi kivizsgálás mellett kiegészítő vizsgálatok is szükségessé válhatnak. A szakorvosi vizsgálat – szükség esetén – magába foglalja a vényírást, illetve a szakorvosi javaslat írását is. Amennyiben a beteg ugyanazzal a panasszal az első vizsgálathoz viszonyított 3 hónapon belül kontrollvizsgálatra érkezik, kedvezményes, kontrollvizsgálati díjszabást biztosítunk számára.

Milyen panaszok kivizsgálásában és kezelésében segíthet a nefrológus?

A vesebetegségek olyan általános tünetekkel jelentkezhetnek, mint például a
rossz közérzet
gyengeség
hányinger
fejfájás
deréktáji fájdalom
túl sok vagy túl kevés vizelet
véres, opálos vagy habos vizelet
lábszárvizenyő

Milyen vizsgálatokat végez el a nefrológus?

Kórelőzmény felvétele
Laboratóriumi és képalkotó (ultrahang, CT, MR stb.) leletek értelmezése
Célzott belgyógyászati fizikális vizsgálat
Szükség esetén 24 órás vérnyomás-monitorozás (ABPM, Ambulatory Blood Pressure Monitoring)
Recept és szakorvosi javaslat írása
Célzott vesegyógyászati dietetikai tanácsadás

Kiknek javasolt nefrológushoz fordulni?

A nefrológiai szakrendelést felnőttek és 14 évnél idősebb gyermekek egyaránt felkereshetik panaszaikkal vagy szűrővizsgálat céljából.

Mennyibe kerül a nefrológiai vizsgálat?

Első szakorvosi vizsgálat

25 000 Ft
IDŐPONTFOGLALÁS
Az időpontfoglaló felületet a Medio biztosítja. A gombra kattintva a szolgáltató felületére átnavigálva foglalhatja le a kiválasztott időpontot.

Kontrollvizsgálat

(3 hónapon belül ugyanazon panasszal)
15 000 Ft
IDŐPONTFOGLALÁS
Az időpontfoglaló felületet a Medio biztosítja. A gombra kattintva a szolgáltató felületére átnavigálva foglalhatja le a kiválasztott időpontot.
Részt venne egy nefrológiai szűrővizsgálaton? Szeretné kideríteni, hogy mi állhat a tapasztalt tünetek hátterében? Kikérné egy szakember véleményét? Forduljon bizalommal a Medilum Egészségközpont nefrológus szakorvosához: Dr. Ujhelyi Lászlóhoz ([email protected]) !
Szakmai partnereink:
06 52 998 485
[email protected]

Feliratkozás hírlevélre

"*" a kötelező mezőket jelöli

Név*

"*" a kötelező mezőket jelöli

Név*

VÁLASSZON SZABAD IDŐPONTOT!

Magánrendelés Debrecen legnépesebb városrészén, a Tócóskertben. Minden páciensünket előre egyeztetett időpontban fogadjuk. Tekintse meg online naptárunkat, és foglalja le a szabad helyek valamelyikét!
Időpontfoglalás

ELÉRHETŐSÉGEK

4031 DEBRECEN, TÓCÓSKERT TÉR 1.
06 52 998 485
[email protected]

NYITVATARTÁS

HÉTFŐ – PÉNTEK: 08:00 – 16:00
ELŐZETES EGYEZTETÉS: 16:00 – 19:00 
SZOMBAT: ZÁRVA
VASÁRNAP: ZÁRVA
adatkezelési nyiltakozatcookie tájékoztató
Copyright © 2023 MEDILUM – Minden jog fenntartva!
készítette
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram